2014. július 6.

Citromos-csokis cake pop

Egy kedves ismerősöméknél nagy családi  szülinapozás
zajlik ma, oda indultak ünneplőben ezek a sütinyalókák, és
mivel ilyen posztom még nem volt, gondoltam megosztom
a tapasztalatokat! Nem vagyok nagy cake pop szakértő,
ritkán csinálok, mert elég melós süti, de néha érdemes
belevágni,mert a végeredmény kétségtelenül
nagyobb móka, mint egy mezei kekszgolyó.A gyerekek
 imádják,az fix, úgyhogy szülinapi zsúrra erősen ajánlott:)


A golyók készülhetnek bármilyen keksz alapú masszából( normál
kókuszgolyó is, akár), de akármilyen piskóta szerű tészta alkalmas rá,
amit aztán morzsává aprítunk és valami kötőanyaggal ( vaj,
margarin, lekvár, tej, krémsajt, nekem most lemon curd)
formázható masszává gyúrunk.
Nekem ez a citromos tészta volt az alapom,amit 
egész egyszerűen egy tepsiben megsütöttem, majd 
aprítottam, és a lemon curd-del meg egy pici tejjel
összedolgoztam.
A masszából diónyi golyókat formáztam, majd picit betettem 
őket a hűtőbe.
A tábla csokit felolvasztottam gőz fölött, majd a nyalóka 
pálcákat belemártottam, és minden golyó közepébe
nyomtam egyet.Ezután megint egy 10 perc pihi a hűtőben.
És akkor indulhat a nagy meló, a már pálcikával ellátott
golyók egyenként megmártóznak az olvasztott csokiban, és még 
azon frissiben kapnak egy kis cukorgyöngy zuhanyt.
Végül sütőpapíron landolnak,ahol pillanatok alatt meg is 
kötnek, merthogy a golyók a hűtőből jöttek,így 
gyorsan lehűtik a rájuk kerülő csokiburkot is.

Ezután már csak a dizájnolás marad, mehetnek a kis 
zászlók,vagy masnik a pálcikákra, és már lehet is örülni:)

1 megjegyzés: