2014. szeptember 28.

Fahéjas minitorták

Szofiékat vártuk vacsorára, amit konyhaelvonási tünetei 
miatt ő szeretett volna megfőzni, és hát gondoltam a 
sütőtökös risotto után még csak lecsúszik valami 
őszies hangulatú cupcake is.Az, hogy ebből minitorták lettek,
az egy apró baki eredménye, illetve mindjárt kettőé is.
Az első bűnös a sütőpor volt, amiből csak szemre raktam, és 
gyanítom jóval kevesebb lett a szokott 1 teáskanálnál,
mert a sütik kevésbé emelkedtek meg, viszont cserébe
brownie szerű sűrű,gazdag állaguk lett.Nyammmi.
A kettes számú ellenséggé pedig a papírkapszli 
lépett elő, aki már nem először lepett meg azzal a 
jelenséggel, hogy amint a süti kikerült a muffin 
tepsiből, ő azonnal elkezdett elválni a cupcake-ektől.
Hát mondom gyere baby, ha ennyire le akarsz jönni,
akkor majd én jól le is szedlek!!! Aztán már csak 
forgattam egy kicsit a lapos kis korongokat, és 
ez lett belőle. Az utolsó darabért majdnem 
verekedés tört ki, és Szofiék közölték, hogy soha 
többet ne is csináljak rendes cupcake-et, csak ilyet :)

Elkészítés:
A szokásos eljárás:
1. A cukrot a vajjal kikeverem kézimixerrel.
2. Mehet hozzá a tojás és a rumaroma.
3. Ezután minden por állagú: sütőpor,liszt,
kakaópor és a csipet só.
4.Végül a tej,és jó habosra keverjük.
5. Mini muffin kapszlikba adagoljuk és 
előmelegített 180 fokos sütőben 12 perc 
alatt megsütjük.
6. Ha kihűltek, lehúzzuk róluk a papírt.


Elkészítés:
1. A cukorból, fahéjból, keményítőből sűrű pudingot főzünk.
2. Folpackkal  lefedjük( hogy ne bőrösödjön), és megvárjuk 
míg teljesen kihűl.
3. Ekkor annyi margarint mixelünk hozzá, hogy 
elérjük a kívánt krémes állagot.
4. Habzsákba töltjük, összeragasztunk vele 2 
tésztakorongot, és a tortácska tetejére is nyomunk
egy adagot.Jöhet a díszítés, nálam most csak 
egy kevés kakaópor.

2014. szeptember 20.

Csokis töltött keksz

Hét elején találtam a Pinteresten egy töltött kekszes fotót.
Egész héten, minden nap megnéztem, és sóvárogva vártam,
hogy hétvége legyen ,és végre kipróbálhassam.Mivel a 
héten nem dogoztam pénteken, ahogy kinyílt a szemem, 
már rongyoltam is a konyhába begyúrni a saját verziómat,
amiről tudtam,hogy naaaaaaagyon csokisnak kell lennie.
Engem a kakaópor látványa már önmagában megnyugtat,
úgyhogy öröm volt a sütés minden egyes perce.
Szofinak is ígértem belőle kóstolót, hát munkából hazafelé,
negyed 9kor be is zörgetett, hogy jött a kekszért.
Mondom ez majd holnap lesz az igazi, ha összeértek 
az ízek. Mire ő egy gyors kóstolás után:
"Nálunk ez nem fogja megérni a holnapot..."
Hát ilyen ez a csokis töltött keksz :)


Elkészítés:
1. A lisztet,a porcukrot,fahéjat, kakaóport
 a margarinnal  jól összegyúrjuk.
2. Legalább 1 órára hűtőbe tesszük pihenni.
3. 3-4 mm vastagra nyújtjuk lisztezett deszkán, és 
tetszőleges formára szaggatjuk.
4. Sütőpapíros tepsire tesszük őket,
és előmelegített 180 fokos sütőben 7 percig 
sütjük.
6. Amíg hűlnek, elkészítjük a krémet: gőz fölött egy
edényben megolvasztjuk a csokit és a vajat.
7.Kihűtjük, egy fél órára a hűtőbe is betehetjük.
8.Ha teljesen elhűlt, kézi mixerrel habosra keverjük.
9. Habzsákba töltve összeragasztunk vele 2-2 kekszet.
Másnap az igazi,amikor a krém megpuhítja a kekszet.

2014. szeptember 10.

Fahéjas cupcake keksz

Mióta tökélyre fejlesztettem a linzer receptemet, azóta 
nagyon gyakran sütök kekszet.Az alap ugyanaz,csak az
ízesítés változik.A levendula és a rózsa után a harmadik
kedvencem, a fahéj is sorra került. Most pár napig megint 
el vagyok látva a reggeli kávé mellé kísérővel. :)


Elkészítés:
1. A lisztet,a porcukrot,fahéjat
 a margarinnal  jól összegyúrjuk.
2. Legalább 1 órára hűtőbe tesszük pihenni.
3. 7-8 mm vastagra nyújtjuk lisztezett deszkán, és 
tetszőleges formára szaggatjuk.
4. Sütőpapíros tepsire tesszük őket,
 és az az ideális, ha még ekkor is vissza tudjuk tenni 
őket 15-20 percre a hűtőbe( jobban megtartják 
a formájukat, ha hidegen mennek a sütőbe)
5. Előmelegített 180 fokos sütőben 10-12 percig 
sütjük őket.
6. Olvasztott csokival megkenjük a cupcake-ek 
felső részét, megszórjuk cukor gyönggyel és a
 tetejükre egy szem aszalt áfonyát ültetünk.

2014. szeptember 7.

Kardamomos- körtés muffin

Javában zajlik a "Körtekaland" c. játék a Facebook
oldalamon ( még mindig!), gondoltam ideje nekem is 
beszállni egy körtés recepttel.
Van ugyan jól bevált muffin receptem, de most ki akartam
 próbálni ezt a Muffinator névre keresztelt online
receptgyártó csodát, így megadtam neki a paramétereket,
meg a főbb összetevőket, és ő megalkotta belőle 
ezt a receptet.Ügyes kis találmány, ajánlom jó szívvel,
hogyha nem egy konkrét muffin receptet akarunk lesütni,
hanem csak összedobni valamit az otthon 
fellelhető tételekből.


Elkészítés:
1. A tjást habosra keverjük a cukorral.
2. Hozzáöntjük az olvasztott margarint.
3. Beledogozzuk a tejfölt.
4.Mehet bele a vanília és a körtepüré.
5.Egy másik edényben összeverünk minden száraz 
alapanyagot: lisztet, sütőport,szódabikarbónát,sót, kardamomot.
6. Néhány  laza mozdulattal forgassuk bele a nedves 
keverékbe, és adagoljuk muffin kapszlikba.
Én ritkán sütök normál méretű muffint, de most azt a 
formámat használtam, 10 db lett.Legközelebb szerintem 
8-ba osztom, mert szeretem ha jóóóó magasra feljönnek:)
7. A tetejére szórtam még egy pici barna cukrot, hogy 
rákaramellizálódjon, és belenyomtam
egy-egy körteszeletet.
8. 190 fokon sütjük kb 15 percig, tűpróbáig.

2014. szeptember 5.

Liebster Award díjat kaptam...



A Liebster Award egy vándordíj, a bloggerek elismerése
 bloggereknek vagy más honlaptulajdonosoknak. 
Egy visszajelzés, hogy hasznos amit csinálunk,
 és hogy érdemes továbbmenni az úton, amit elkezdtünk.

Én az Office Kávétól kaptam (officekave.hu),amit ezúton
 is nagyon köszönök!

A díjhoz kérdések is társultak,ezeket most 
szeretném megválaszolni: 

1.Mit ad számodra a blogírás?
Lehetőséget az önkifejezésre.
Legyen szó a sütésről, a fotózásról, 
a webdesign-ról, vagy a grafikai feladatokról, 
minden elemét szeretem, és jó dolog,hogy van 
egy hely, ami összefog mindent,amit szívesen
csinálok.

2.Mi a célod vele?
Meglepő módon semmiféle világmegváltó célom nincs vele.
Nem hajkurászom a like-okat, nem célom egész 
nap jelen lenni a facebook hírfolyamban, sőt, az 
sem rázna meg,ha senki nem olvasna, mert ez elsősorban
magamnak jelent örömöt, egyfajta online szakácskönyv,
hogy feljegyezzem a jól sikerült receptjeimet.Ha ez 
rajtam kívül akárcsak 1 embernek is tetszik, az már csak
hab a tortán :)

3.Ha csak egyetlen bejegyzést hozhatnál 
nyilvánosságra,melyik lenne az?
Az "Életem brownie"- ja c. bejegyzést választanám,
 mert a recept is szuper, a süti is a kedvencem, és a 
hozzá készült fotókat is nagyon szeretem.


4. Milyen témában írnád új blogodat?
Már van egy másik blogom, "Under my pink umbrella" néven, 
úgyhogy egyelőre nem tervezek többet, de ha ez 
mégis bekövetkezne, akkor egy másik szenvedélyemről,
a lakberendezésről blogolnék.

Köszönöm szépen a díjat még egyszer!